Búcsú az erszénytől
Az országban csak itt élő vörös óriáskenguruknál nem csak a nőstények zsebéből kikandikáló kengurukölyköket lehet megcsodálni, de a héten már az egyik apróság, a biztonságot nyújtó zsebet is elhagyja néhány percre.
Búcsú az erszénytől
Különleges pillanatoknak lehetnek szemtanúi a Nyíregyházi Állatpark látogatói. Az országban csak itt élő vörös óriáskenguruknál ugyanis nem csak a nőstények zsebéből kikandikáló kengurukölyköket lehet megcsodálni, de a héten már az egyik apróság, a biztonságot nyújtó zsebet is elhagyja néhány percre.
Az ivarérett állatok miniatűr mása csakúgy mint testvére, nem volt mindig „kenguru formájú”. Az erszényes állatokra ugyanis az a jellemző, hogy utódaik roppant fejletlen állapotban születnek, mindössze 0.75 grammosak. Hátsó végtagjaik és farkuk inkább csak kezdemény, szemük még nem nyílt ki és szőrtelenek. Születés után a szinte embrionális állapotú állat viszonylag erős mellső lábaival mászni kezd anyja szőrén a biztonságot nyújtó erszény felé. Ahogy eléri azt, a 4 csecsbimbó közül választ magának egyet, és azt bekapva állkapcsa közé szorítja. Az elkövetkező 70 napban úgy csüng rajta, mintha hozzánőtt volna és ott, az erszényben kezd el fejlődni.
150 naposan, a kis kenguru már sokkal inkább hasonlít a felnőttekre s fejét kidugva ismerkedik a külvilággal. Ahogy a kölyök növekszik, egyre több időt tölt az erszényen kívül s 240 naposan végleg elhagyja azt, de még visszajár szopni kb. 3-4 hónapig. A park munkatársai is csak körülbelül tudják a kicsik életkorát a fejlettségi állapotot figyelembevéve, a fiatalabb egyed 6 míg az idősebb 7.5 hónapos lehet .
A Nyíregyházi Állatpark 2013 óta tartja a világ legnagyobb erszényes állatát, az Ausztrál kontinenst bemutató kifutórendszerben- többek között dingók, benett kenguruk, emuk, tyúkludak és fekete hattyúk szomszédságában- és már több ízben volt szaporulat a jelenleg 11 egyedet számláló csapatban.
2017 óta a faj európai törzskönyvvezetője, a Nyíregyházi Állatpark munkatársa, azaz ő koordinálja az Európában, zárt tartási körülmények között élő vörös óriáskenguru populációt.
A vörös óriáskenguru ( Macropus rufus)- mely a világ legnagyobb ma élő erszényes állata-tudományos neve vörös nagylábút jelent, hiszen valóban tekintélyes hosszú hátsó láb jellemzi. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is fogyasztja.
Az Ausztrália ikonikus állata belső, vízben szegény területein élő emlős s táplálékban gazdag időpontban akár 100 egyedből álló csoportokban is élhet, és akár 50 km/órás sebességgel képes ugrálni.
A vörös óriáskenguru anyának egyszerre akár három utódja is lehet különböző fejlődési stádiumban: az egyik elég idős ahhoz, hogy anyja erszényén kívül éljen, de még szüksége van a tejére. A második anyja erszényében él, ott táplálkozik, míg a harmadik embrió állapotban van az anyaméhben.
https://www.youtube.com/watch?v=wjdLDUUEpKI&feature=emb_title&fbclid=IwAR2WK3fZamDZXHyVCvHNZWIyegXopvPajmH7SHDFIIRtKikrWeJfHU9TuIg


