Gyűrűsfarkú maki paradicsom Nyíregyházán!
Bővült a létszám Állatparkunk Madagaszkár kifutójában, hiszen közel egy időben 4 mamától 4 apróság született.
Bővült a létszám Állatparkunk Madagaszkár kifutójában, hiszen közel egy időben 4 mamától 4 apróság született.
Az apró kis manókra emlékeztető bébik 4 hónapnyi vemhesség után jöttek a világra s most, hogy már 5 hetesek az anyjuk hátán lovagolva töltik mindennapjaikat.
A csöppségek kék szemmel látták meg a napvilágot, ám most már szivárványhártyájuk - a felnőttekéhez hasonlóan - ragyogó sárga színűvé vált.
Öt hónapos korukig anyatejjel fognak táplálkozni, de két hónapos koruktól már gyümölcsökből is fognak szemezgetni.
A csoport minden tagja részt vesz a nevelésükben, sőt az anyák egymás között is cserélgetik kölykeiket.
A Madagaszkár című rajzfilm népszerű sztárjai méltán a látogatók kedvencei.
Az állatok nyugalma érdekében a maki gyerekszobába nem mehetnek be a vendégek - csak a szárazárkon keresztül csodálhatják meg az apróságokat - egy másik kifutóban, az agglegény csapat közé viszont a látogatóink is besétálhatnak.


