Sárgaszakállas maki született Állatparkunkban
Lesd meg a Maki erdőben a 3 hetes apróságot!
A 3 hetes kölyök 130 napi vemhesség után született s jelenleg leginkább anyja hasába csimpaszkodva tölti mindennapjait. Bár még fő tápláléka az anyatej, hamarosan kóstolgatni fogja, az ivarérett állatok menüjét is, ami zöldségekből, valamint édes gyümölcsökből és levelekből áll.
A sárgaszakállas makik a barna makik családjába tartoznak, és ott külön alfajt képviselnek. Latin nevük (Lemur fulvus mayottensis) sok mindent takar, így a mayottensis kifejezés arra utal, hogy természetes élőhelyük Madagaszkártól mintegy 400 kilométerre Majotte-szigetén található. Gyűjtőnevük, a Lemur pedig a lemures (szellemek) szóból származik, mivel az egykori, első európai felfedezők szellemeknek hitték őket és a többi maki félét, a lombok sötétjében ugyanis csak a kiáltásukat hallották és rikító sárga szemüket látták.
A főemlősök idejük nagy részét a lombok között töltik, de alkalmanként lemerészkednek a földre is, élelem után kutatni.
Kínosan ügyelnek a tisztaságra, nemcsak a kicsi, de egymás bundáját is rendszeresen ápolják. Négy alsó metsző- és két szemfoguk úgynevezett fogfésűt alkot, valamint hátsó végtagjuk második ujján karmot viselnek, és azokkal távolítják el egymásról a meglazult szőrszálakat és az esetleges élősködőket.
A maki család a park maki erdejében szinte testközelből megtekinthető, hiszen a vendégek be is mehetnek közéjük. Az állatok hatalmas szárazföldi hüllőkkel, sarkantyús teknősökkel élnek közös kifutóban s az erdőből átláthatunk a világ legnagyobb szárazföldi emlőseire is, az afrikai elefántokra.
A Trópusi házból nyíló erdős részhez a szintén felújított mediterrán kert pálmafáit elhagyva juthatunk, s közben megcsodálhatjuk a különleges gránátalmát , az éppen termő citrusféléket-mint a citrom, narancs és mandarin- a murvafürtöt csakúgy mint a kínai leándereket.


