2015 a gibbonok éve!

2015 a gibbonok éve!

Ismerjük meg őket jobban!

Az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége (WAZA) a 2015-ös esztendőt a gibbonok évének nyilvánította, ezért mi is, mint tagok, igyekszünk minél több információt nyújtani nektek róluk, hogy minél többet tudjatok meg ezekről a különleges állatokról.

Szívügyünknek tekintjük a kampányt, hiszen nálunk él Európa legidősebb sziamangja Finita, de a látogatók nagy kedvence a fehérkezű gibbon család, és Tódor a bóbitás gibbon is.

Az elkövetkezendő hetekben érdekes adatokkal, kulisszatitkokkal és fotókkal fogunk szolgálni nektek ezekről a csodálatos emberszerűekről.

Az elmúlt évtizedekben felgyorsultak az ember természetkárosító és - pusztító folyamatai.  A ma élő 19 gibbon fajt  leginkább élőhelyeik rohamos pusztítása veszélyezteti, de egyes területeken a vadásznak rájuk- húsukat táplálékul fogyasztják, testrészeiket pedig a tradicionális keleti gyógyászatban használják-. Az élve befogott gibbonok pedig az illegális állatkereskedelem áldozataivá válnak….

Valószínűleg  a gibbon- félék lesznek az első főemlősök, amelyek  kihalásának a mi generációnk tanúja lesz.