Fehérkezű gibbon született Állatparkunkban!

Fehérkezű gibbon született  Állatparkunkban!

A gibbon család a kicsi születésével négy tagúvá vált, hiszen a svéd mamának és a magyar származású apának nem ez az első utódja, a velük élő idősebb kölyök 2010 karácsonyán látott napvilágot kertünkben.

A gibbon család a kicsi születésével négy tagúvá vált, hiszen a svéd mamának és a magyar származású apának nem ez az első utódja, a velük élő  idősebb kölyök 2010 karácsonyán látott napvilágot kertünkben.

Az egy hetes bébi  bundája szüleitől eltérően még gyér, fokozatosan erősödik majd meg s élete első négy hónapját anyjában csimpaszkodva tölti majd.

Az ide látogatók szinte testközelből leshetik meg a majmok családi életét, hiszen egy  hatalmas szigeten élnek, ahol csupán egy vizesárok választja el a vendégeket az állatoktól.  A legszerencsésebbek a kicsi világra jövetelét is végignézhették, aki fél órával a születése után már a lombkorona szinten tartózkodott anyjával.

A gibbonok a legakrobatikusabb főemlősök, minden egyes porcikájukkal a fákon való élethez alkalmazkodtak. Karjuk hossza  kétszerese   testhosszuknak s  amikor az egyik ágról a másikra lendülnek, hosszú karjukat úgy használják, mint valami kampót, az ágakon függeszkedve  egyik kezükről a másikra lendülve közlekednek a fákon.

Monogám párkapcsolatban élnek, és a nőstények harminchetes vemhesség után általában egy kölyköt hoznak a világra, akit 4-7 hónapos koráig szoptatnak. Napfelkeltekor a párok duettet énekelnek, így jelzik lakó- és táplálkozási területük határait.

Főként élőhelyük megfogyatkozása miatt veszélyeztetettek, de a vadászat és állatkereskedelem miatt is csökken állományuk a természetben.

Az európai állatkertek a nemzetközi fajmegmentési program keretében tartják őket, s ehhez a programhoz csatlakozott   Állatparkunk  is, így a kölykök, amint ivarérettek lesznek,  6-7 éves koruk környékén más európai állatkertben kerülnek majd.