Mindig érdemes az állatok kifutója mellett egy kicsit elidőzni, hiszen különleges vadállatokat kaphatunk lencsevégre.
A most készült felvételen a fiatal jaguár párunk játéka látható.
A most készült felvételeken, a Franciaországból érkezett jaguár (Panthera onca )párunk játéka látható.
A nagymacskák az Európai Törzskönyvi Program (ESB) keretében jöttek parkunkba.
A fekete színű kislány 15 hónapos, míg a sárga bundás hím 21 hónapos.
A jaguár az Új Világ legnagyobb macskaféléje. Igen jó úszó, azon kevés macskafélék egyikéhez tartozik, mely kedveli a vizet. Elsősorban a folyók közelében, mocsarakban és sűrű esőerdőkben fordul elő.
Állatainkat is gyakran összetévesztik a leopárdokkal/párducokkal. Bár hasonlítanak rájuk, az élőhelyük más, s testalkatuk is robosztusabb, erőteljesebb,végtagjaik rövidebbek. A bundájuk foltozottsága is különbözik, hiszen a körkörösen elterülő pöttyök -rozetták- közepén, a jaguároknál középen is látható egy folt.
A ritka melanisztikus példányok teljesen feketék, ám ha a nap rásüt a bundájukra, a foltok láthatóvá válnak.
Sok ősi amerikai kultúrában tisztelik. A helyi emberek a hatalom és erő szimbólumának tekintették. A maja civilizációban úgy hitték, hogy a jaguár közvetíti az élők és holtak kommunikációját és megvédi a királyi családokat. A maják társuknak tekintették a szellemvilágban őket. Az aztékoknál péedig létezett egy elit harcos osztály, melynek tagjait jaguárharcosoknak hívták.
A játékos nagymacskák megtekinthetőek a Dél-Amerika házunkkal szembeni kifutóban.
A sorozat további képei megtekinthetőek a hivatalos facebook oldalunkon:-)


