Óriási érdeklődéssel zajlott az Állatok Világnapja

Óriási érdeklődéssel zajlott az Állatok Világnapja

A látogatók látványetetéseket nézhettek meg és szakembereink a kulisszák mögötti életről is meséltek az érdeklődőknek.

Az Állatok Világnapja alkalmából  kedvezményes belépés mellett érdekes programokkal vártuk a vendégeket. Többek között volt cápaetetés, Tapogató-Zoo, a fehér oroszlán család látványetetése és számos lehetőség, amely keretében a kulisszák mögé is betekinthettek a látogatóink.

Az állatkertek szerepe átértékelődött, hiszen az már nemcsak a szórakoztatásról szól, hanem oktatással, kutatással és fajmegőrzéssel is foglalkozunk. A jeles nap alkalmából a fóka -suli rejtelmeit és a környezetgazdagítás lehetőségeit is láthatták vendégeink valamint  a SZ-SZ-B Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Technikai Osztályának és a Bűnmegelőzési Osztályának felelős állattartásról szóló játéksarka valamint kutyás bemutatója is színesítette a programot.