Újabb, a természetben már kipusztult vietnami szikaszarvas született.

Újabb, a  természetben már kipusztult vietnami szikaszarvas született.

A most született borjú a harmadik idei utód

 A természetben már kipusztult vietnami szikaszarvasok (Cervus nippon pseudaxis) szaporodtak a Nyíregyházi Állatparkban.

 

Az egy bikából és három tehénből álló -Magyarországon csak itt látható- tenyészcsapat az Európai Fajmegőrzési Program (EEP) keretében került Nyíregyházára lengyel és cseh állatkertekből, 2017-ben. Mivel egy nagyon félénk fajról van szó, a szakemberek egy fákkal tarkított csöndes kifutójába helyezték a ritka patásokat, akik idén már sikeresen szaporodtak is. A borjak 7.5 hónapnyi vemhesség után jöttek a világra pár hét eltéréssel s az anyatej mellett már elkezdték a szállas takarmány fogyasztását is.

A vietnami szikaszarvasok az orvvadászat és a természetes élőhelyük pusztulása miatt pusztultak ki az 1960-as években. Napjainkban csak védett természetvédelmi területeken és állatkertekben fordulnak elő. A ritka patások a sűrű aljnövényzetű erdőségeket kedvelik, melyek közelében nyílt területek találhatóak. Hajnalban és alkonyatkor a legaktívabbak.

A szőrzetük színe nyáron sárgásbarna, a test két oldalán sárgásfehér foltokkal, mely igen jó álcázást biztosít az állatoknak, amikor a ritkás erdőben legelnek. Télen, amikor ritkább a növényzet, a bunda színe szürkésbarnává válik és foltok színe is megfakul.

Jelenleg a világon 370 egyedet tartanak zárt tartási körülmények között.